2024. július 15., hétfő

A karambit létjogosultsága napjainkban!

 

Az utóbbi időben sok bírálatot kapott a  karambit, úgyis mint fix kés és bicska!
Sokan megkérdőjelezik a létjogosultságát, sőt megvetően nyilatkoznak azokról is, akik egyáltalán tartanak ilyen eszközt. Még azokat is igen sok vehemens támadás éri, akik forgalmazzák ezeket a termékeket! Legszívesebben ha megtehetnék betiltanák a viselését, tartását és a forgalmazását is!
A bírálók egyöntetű véleménye az, hogy a karambit semmi másra nem való, csak különféle módon ártani az embertársainknak. Főleg a híressé és hírhedté vált  §elezést forszírozzák!...az egyik filmből! Persze, ehhez a hitvilághoz már megint sokat hozzátett az amerikai filmgyártás! Lásd Hannibal Lechter történetei ( főleg az ablakos jelenetre gondolva )

Nézzük meg együtt, igazuk van vagy sem a különféle kritikusoknak, bírálóknak!
Öntsünk tiszta vizet a pohárba, vizsgáljuk meg az egész jelenséget és magát az eszközt is!Egyáltalán minek köszönhető egyesek körében a megvetés és a gyűlölet ezen tárgy irányában? Röviden a tájékozatlanság! Csak a legendákból, filmekből és a látvány hamis sugallatából eredendő félreértés és beskatulyázás! Legyünk ez esetben naturálisak. Mert igenis ez a lustaság és  a  butaság következménye! A végeredmény, pedig ezen provokatív eszmeiség szét fröcskölése a különféle médiákban, ami időnként, konfliktusokba torkollik.

A karambit mánia egyértelműen a kalinak és silatnak köszönhetően terjedt el a nyugati világban. Ez a eszköz hatalmas karriert futott be az Egyesült Államokban és Európában. Igaz, az egyértelműen közelharcra tervezett modern karambit, legfeljebb formájában emlékezet az egykori, főként rizsaratásnál használatos, mezőgazdasági eszközre. A karambit valójában miniatűr sarló – egyébként a sarlót japánban és a középkori Európában is szívesen forgatták fegyverként. A karambit amennyire régészetileg bizonyítható, Nyugat Szumátrából származik és eredetileg mezőgazdasági eszköz volt. Szerintem Európában és hazánkban is megvannak a történelmi gyökerei és jelenleg is gyártanak ehhez hasonló eszközöket, mint  például a kertészetben a kacor késeket, vagy a mezőgazdaságban, a sarlót mindenféle méretben. Ennek a két eszköznek olyan sokféle mérete és formája létezik, hogy külön könyvet lehetne írni róluk.

Egyik másikra nyugodtan mondhatnánk, hogy ez bizony karambit, ami formailag igaz is lehet. Az, hogy alakjában és méretében valamennyire különböznek az európai testvéreitől, az valószínűleg két okra vezethető vissza.:

-Az eredeti földrajzi területen olyanok a vadon termő vagy mezőgazdasági növények, amik indokolttá tették a formai nüanszokat. Állítólag a tigris karmai ihlették meg a készítőket. Mondjuk macskák itt is vannak Magyarországon! Az pedig, hogy az ember ha ártani akar embertársának milyen leleményes, arról jobb nem is beszélni! Kiindulva egy kődarabtól egy kihegyezett fadarabon át....a rakétákig és a drónokig.

Na az pedig főleg nem új dolog, hogy szinte soha nincs egyik hadviselő szerint sem elég fegyver, mert ahhoz bizony sok sok pénz kell. Pénz, pénz, pénz! Ha pedig nincs elég pénz fegyverre, akkor készítenek bármiből ami van, s erre a mezőgazdasági szerszámok különösen alkalmasak. Rengeteg példa van a történelemben. Olvashatunk, tanulhatunk kiegyenesített kaszákról, sarlókról, erdőírtó fejszékről stb. Az ágrólszakadt  szegény ember mindig nehezen jutott korszerű és modern fegyverhez / főleg ha tiltva
is volt /  és így vált fegyverré az egyszerű bunkósbot Skóciában, amit például az angolok be  is betiltottak ...és nem sorolom tovább, mert rengeteg példa van erre.

 
 Az írás fő témája esetünkben az egyszerű és kis méretű karambit, amit eredetileg rizs betakarítása és más mezőgazdasági munkára használtak, később pedig mivel valószínűleg a szükség ezt hozta, egy elég jól rejthető / asszonyok a hajukban is hordták / kis méretű fegyver született.
A világ minden országában más és más a hozzáállás, és a törvények a lőfegyverek és a hideg fegyverek tekintetében. Ennek a hozzáállásnak és viszonynak, sokszor több száz vagy több ezer évre visszamenőleges történelme van és függ az adott politikai kormányzat viszonyulása az emberi méltósághoz, bizalomhoz és szabadsághoz. Mindenesetre bárhol is élsz a világban a vonatkozó törvényeket be kell tartani. Nem szeretnék a kések fegyverként való használatával sokat foglalkozni, mert én ennek nagyon ellene vagyok.  És ezt vállalom még ha megosztó leszek is a véleményemmel. De tény, hogy önvédelemre sokan szeretnék használni a hideg fegyvereket.  

Ha megtámadnak természetes, hogy kívánjuk elhárítani a veszélyt, vagy  megpróbálunk menekülni belőle, de hogyan? Mit tehetünk? Futunk ha van hely, odaadunk mindent amit kérnek, amennyiben megelégszenek ezzel....vagy?  Mint minden fegyvernél, itt is fennáll annak a veszélye, hogy ha egy kés birtokában konfliktus helyzetbe kerülünk, az súlyosbíthatja a helyzetet, ami még súlyosabb következményekkel járhat, mintha nem lenne nálunk fegyver. Bármilyen kés önvédelemre való hatékony használatát megfelelő képzést és nagy nagy gyakorlatot igényel. A kés egyedi harci helyzetekben való lehetséges alkalmazásai óriási ismeretet és ügyességet igényelnek, a hatékony és biztonságos használat érdekében. Ugyanakkor évekig kell nagyon elszántan és türelmesen tanulni  és egyáltalán nem biztos hogy szükség lesz rá bármikor!

Tehát a kések, karambitok hatékony önvédelmi eszközök lehetnek, de alkalmasságuk a felhasználó képzettségétől, a mindenkori törvényektől és a kés  kényelmes hordásától, viselésétől is  függ. Alapvető fontosságú, hogy bárki, aki önvédelmi kést fontolgat, megfelelő képzést kapjon, megértse a terület jogi környezetét, és felmérje, hajlandó-e fegyvert hordani és esetleg használni egy konfrontációs helyzetben.
 Itt jegyzem meg ,hogy bármi lehet fegyver, de tényleg bármi, akár egy ceruza akár egy papírlap is az irodában. Vagy a saját testrészünk is. Azaz jogilag, de fizikailag is bármiből válhat fegyver "A fegyver olyan ember alkotta eszköz, amellyel használója képes saját testi korlátain túlmenően támadást, vagy védekezést végrehajtani, illetve azok hatásfokát és hatótávolságát megnövelni." Erre mondják ,hogy szúrós szemű?

S akkor jöjjön  a legfontosabb kérdés! Mire használhatjuk mi pacifisták napjainkban a karambitot és miben különbözik egy normál késtől?

 A látszat és a különféle tévhitek ellenére, hihetetlenül sokoldalú eszközről beszélhetünk. Elvihetjük magunkkal túrázni, hegyet mászni, ahol időnként kötelet is kell vágni és erre a feladatra talán nincs is jobb ( CRKT medvekarom ) kempingezéshez, kiránduláshoz, gombaszedéshez, horgászathoz és vadászathoz. Pontos vágási képessége és könnyű kezelhetősége alkalmassá teszi ételkészítésre is, de megfelelő kötelek, hevederek és horgászdamil vágására, vagy vadászatnál nyúzási feladatok elvégzéséhez. 

Azért ha engem kérdeznek, legtöbbször a hétköznapokban csomag bontásra, vagy biztonsági szempontból az autóban hordáshoz, / ha netalán biztonsági övet kell elvágni egy sajnálatos baleset miatt, akár saját magunk kiszabadítása érdekében, akár embertársunk megmentése miatt / szoktam ajánlani.

Ennyit tudtam írni annak érdekében, hogy megfelelő pozícióba helyezzük a karambitot mint eszközt. Remélem volt akinek sikerült hasznos információkkal szolgálni!  Igen ha engem kérdeznek, őszintén és szívemből azt gondolom, hogy van értelme a mi korunkban karambitot tartani és hordani, mert igen hasznos és nélkülözhetetlen eszközzé válhat bizonyos helyzetekben! Ahogy a horgászok szokták mondani! Görbüljön!
Íme a kínálatunk!

https://www.kesvilag.hu/karambitok.html


2024. július 7., vasárnap

Mennyire fontos a precizitás és a tökéletesség a kések-bicskák esetében a mai korunkban?

 

Jöjjön most ( nem közkívánatra ) egy száraz és kényes téma!
 

Még csak illusztráció sem hiányzik hozzá. Mindössze figyelmesen kell olvasni és egy kicsit gondolkodni! Tudom ,hogy régimódi és nagyon megosztó lesz a téma. A hossza nemkülönben, mert a modern kor amiben élünk már nem igazán visel el 30-60 másodperc olvasásánál vagy odafigyelésnél többet. Ez a jelenség a felgyorsult élettel és a gyors kommunikációval magyarázható és mint mindennek ennek is több oldala van. Aki elég intelligens az befogadja azt amit érdemes, megfelelőképpen kiválogatva a hasznos információt. Mások pedig esetleg túl felületessé válhatnak emiatt és csak a gyors és változatos élvezetek hajszolásában találják meg az örömüket! Emiatt gondolom ,hogy régimódi az írás és miért megosztó? Azért mert minden ember más, egy, egy, külön világ és a kérdésre amire keresem a választ, szinte senki fog egyformán reagálni ami teljesen természetes.
 
A kérdés amiről szól ez a kis írás : Mennyire fontos a precizitás és a tökéletesség a kések bicskák esetében a mai korunkban? 
 
Egyáltalán mire gondolok ha precizitásról beszélek és az átlagember, átlagvásárló mennyire igényes ebből a szempontból? Ezt a két utóbbit nevezzük alkérdéseknek, mindenképpen magyarázatra szorulnak.
 
Az utóbbival kezdem. Az én tapasztalatom az ,hogy sokan nincsenek tisztában a saját igényességükkel. Hányszor és hányszor tettem próbát a saját boltunkban. Mégpedig úgy ,hogy két vagy több kést vagy bicskát az asztalra tettem. Különféle minőséget mintegy kínálat gyanánt a választhatóság érdekében, amikor még az árakról nem is volt szó! Mi történt? Az esetek kilencvenkilenc százalékában a precízebb, ezáltal szebb kést vagy bicskát választották, majd az árakkal való szembesülés után már esetenként, mondjuk úgy, leadtak az igényességükből. Kijelenthetjük, a precizitás és a szépség, ergo igényesség, kéz a kézben jár, akár elismerjük azt, akár nem! 
 
A kések esetében mit jelent a precizitás? Többféle paraméter legteljesebb pontosságát, beleértve a tervezést és annak megvalósítását is.
Miért merül fel ez a kérdés egyáltalán? Azért mert azt vettem észre ,hogy összességében a minőségi késgyártás az utóbbi időben iszonyatosan felgyorsult! Még a tíz évvel ezelőtti helyzethez képest is a vásárlók fantasztikusan jó helyzetben vannak! Rengeteg új késgyártó jelent meg a piacon, főleg a Kínai késgyártók szaporodtak meg gomba módra, de a hazai tradíciós vonalat képviselő gyártók is megsokszorozódtak! 
 
A fenti kérdésre nagyon egyszerű és könnyű út lenne azzal válaszolni ,hogy persze, legyen minél tökéletesebb és precízebb a lehetőségeken belül, de a funkcionalitás a lényeg.
Én úgy érzem ettől az utóbbitól amikor csak a funkcionalitás számított, már nagyon nagyon messze vagyunk! Ennek sokféle oka van de legfőképpen az ,hogy egyre többen megengedhetik maguknak az igényességet. A gyökerek azonban visszavezetnek egészen a kőkorszakig. 
 

Nem fogok az összes történelmi koron átevezni, mert akkor valóban túl hosszú és sokak számára unalmas írás lenne!Igen, amikor Ötzi kipattintotta a kovakőből a tőrét ( vagy megvásárolta valamelyik korabeli diszkontban ) Azt hiszem a fő szempont az lehetett ,hogy megtudja védeni magát akár állattal, akár emberrel szemben, ha szükség van rá! Ezt arra alapozom ,hogy a kése inkább csak szúrásra volt alkalmas, mintsem vágásra! Vágásra, kaparásra, szeleteléshez inkább obszidiánból ( ha hozzájutottak ) pattintottak szép kagylós alakú szerszámot, amivel már igazán szépen lehetett darabolni húst vagy bármi mást.Azok az eszközök viszont, nem túlzottan hasonlítottak a jelenkorban használt késekre!
Valószínűleg, Ötzi kése féltve hordott és különleges figyelemmel óvott szerszám lehetett, mert bizony, bizony még mostani szemmel is igen igényes kidolgozású és szépségű késről beszélhetünk! Lehet ,hogy már akkor is fontos volt a szépség és a harmónia? Netán a művészi kidolgozás? Én azt hiszem igen. Nem mennék bele bonyolult magyarázatokba. Ezt válaszolja meg mindenki a saját szája íze szerint magának! A legszebb, legkidolgozottabb obszidián késeket, talán az aztékok és a maják készítették.
Valahogy úgy van ez ,hogy ha az embereknek szabadidejük van és néha akkor is ha nincs kielégíthetetlen vágyat éreznek arra ,hogy alkossanak valamit, bármit amivel kifejezhetik a lelki állapotukat, a világhoz való hozzáállásukat, hitüket. Ezzel dokumentálva a pillanatot és sok esetben megörökítve a körülöttük lévő világ természeti vagy más gyönyörűségeit.
 
Nagyon szemléletes példa erre a pásztorművészet a Hortobágyon!
Valahogy ilyesformán ( barlangrajzok ) indulhatott a művészet, ami alól a kések megmunkálása sem maradhatott ki! Először csak a markolaton ( főleg csontféléket használtak ) ) feltűnő rajzok formájában mutatkozott meg. Azt is fel kell ismerni ,hogy a művészi és aprólékos kidolgozás nem feltétlenül precíz, azaz, ez is csak egy ága a kések világának, de az alapkérdésre nem ad választ! Miért? Azért mert egy művészi kidolgozású tőr ami esetenként drágakövekkel és arannyal van díszítve, lehet egy pazar kiállítási tárgy amit használni is lehet és biztosan értékálló is, de ezt a kategóriát nem feltétlenül nevezhetjük tökéletesnek és precíznek, csak amiatt mert értékes. Ám fent leírtak azt sem zárják ki ,hogy egyszerre tudja a kés mindezt! Lehet megtaláltam a választ a kérdésemre? Aligha! Ilyen értékes tárgyakhoz csak nagyon nagyon kevés ember juthat, juthatott hozzá, ráadásul amit én eddig láthattam az sem volt elég tökéletes és precíz. Mindössze csak szép és rendkívül drága!
 
 
 
Legyen szó akár a bronzkorról akár a vaskorról, minden esetben megjelennek a pontos és precíz már már művészi kidolgozású eszközök kardok, kések és tőrök. Nyilvánvalóan elsősorban a mindenkori uralkodó osztály engedhette meg magának az ilyen magas minőségű eszközök birtoklását! A köznép nagy része megelégedett a funkcionalitással, mert nem is nagyon tehetett mást!
 
 
 
 
 
 Jöjjön akkor a mostani azaz a jelen kor! 
 
Ahol már képbe kerül a modern gépipar, ahol a CNC gépek a lézervágók stb., 
 

használata mindennapossá vált. Azaz most ért el a technikai fejlődés egy olyan szintre, ami már a tömeggyártást alkalmassá teszi a szinte tökéletes kések és bicskák előállításához! Ebben az esetben bár óriási különbség van gyártó és gyártó között, már egészen megfizethető áron juthatunk szinte TÖKÉLETES bicskákhoz vagy késekhez! Ma már a vásárlók, felhasználók közül nagyon sokan és egyre többen és többen nézik a felhasznált anyagok minőségét, a zárszerkezet tökéletességét, a megmunkálást, amibe beletartozik a pontosság minden tekintetben ..a párhuzamos élek a szimmetria és finomság és a használhatóság! Bizony ez a jelenség az egyre tökéletesebb termékek jelenléte, elkezdte megváltoztatni az emberek hozzáállását a tradi vonalhoz is..és emiatt húzni kezdték felfelé a hazai bicskagyártókat a minél tökéletesebb végeredmény eléréséhez. Ez jó vagy rossz? Ettől megváltoznak a tradicionális bicskák? Elvesztik a hagyományőrző szerepüket? Szerintem egyáltalán nem. Több hazai gyártó mind a mai napig nem hajlandó változtatni a hozzáálláson. Mondván azzal ,hogy túl tökéletesek lennének a bicskái már egyre kevésbé látszódnának tradinak és egyre kevésbé látszana rajta a kézimunka! Szerintem ez nem így van mert a kézzel készült bicska akkor is az marad ha precíz és mindez látható is rajta! Vannak olyan gyártók is akik inkább kevesebbet gyártanak, de azok átlag feletti minőséget képviselnek, ami az árban is tükröződik! S ami érdekes, bár nem tudom a jövő mit hoz, mindkét vonal békésen megél párhuzamosan egymás mellett és majdnem minden gyártó teljes kapacitással dolgozik és el is kelnek a termékei! 
 
Összefoglalva, summázva! 
 
A tökéletesség egy nagyon nehezen megfogható fogalom és egyénenként is változhat. Ki mit tart annak!? A század milliméteres pontosságot? A legmodernebb acél használatát? A fantasztikus netán futurisztikus dizájnt? A művészi kidolgozást? Drága anyagok használatát, mint pl. az arany vagy drágakövek? A tradicionális vonal tökéletes másolatát dizájnban és technikailag?
Egy biztos, jelenleg olyan irtózatos nagy a választék árban, minőségben, precizitásban ,hogy bár nem könnyű eligazodni, ám aki veszi a fáradságot ahhoz ,hogy információt gyűjtsön, az megtalálhatja a számítását,megtalálhatja a szívéhez , pénztárcájához és lelkületéhez legközelebb álló terméket kést vagy bicskát!
 

 
 
 Ha segítségre van szüksége, mi örömmel állunk rendelkezésére! 
 
Köszönjük, ha végig olvasta!

2022. június 26., vasárnap

Konyha kések típusai és rendeltetésük

 

A sikeres főzéshez nélkülözhetetlen egy igazi,

 minőségi kés. Most bemutatom, milyen fajta 

kés típusokat lehet használni és milyen célra.

 

"Chef" Séf kés

A modern szakács kések igen sokrétűek. Céljuk, hogy minél több konyhai feladatot el tudjunk vele látni. A séf kések 15-30 cm hosszú pengével rendelkeznek. A 20 cm-es a leggyakoribb méret a szakácsok körében. A séf kések használhatóak szeletelésre, zöldség darabolására, illetve hús felvágására. A pengék anyaga javarészt rozsdamentes acélból, szénacélból, illetve kerámiából készülnek. Rengeteg modellt megfigyelhetünk, damaszk pengével, mely a damaszkolási technika  végeredménye. A damaszk pengével ellátott modellek ritkák és nagyon szépek. A penge rétegeit, különféle rétegzett fémötvözetek képezik. A rétegeket egy darabból / néha tömbből, golyóból / kovácsolják össze. A mintákat gyöngyfúvással, vagy savmaratással szebbé és láthatóvá lehet tenni.


Kiemelném a Kai Shun Premiert és a Tojiro Flash-t. Ez a 2 modell nagyon közkedvelt a vásárlók körében. Mindkét modell fejlett technológiával rendelkezik. A cégek csakis prémium minőségű acélt használnak pengéikhez. Az acél kemény és tartós. A pengék vékonyabbra vannak formálva, a könnyű és élesebb vágás érdekében. A penge kemény acélmagját, a lágyabb acélrétegek közé helyezik, a tartás miatt. A lágy külső acél, gyakran rozsdamentes acélból készül, ami ellenáll a rozsdásodásnak. A San mai stílus a Kai Shun esetében igen rendkívüli, mivel a San Mai-al a szamurájkardok készítésénél találkozhatunk.

 

Santoku kés

A Santoku kést az 1940-es években hozták létre. A Santoku jelentése Japánul: „három erény" vagy "három felhasználási mód") egy Japánból származó, általános célú konyhai kés. Pengéje jellemzően 13 és 20 cm közötti hosszú, lapos széle és birkaláb pengéje van, amely egy ponton 60 fokot megközelítő szögben lehajlik. A Santoku kifejezés utalhat az összetevők sokféleségére, amelyeket a kés képes kezelni: hús, hal és zöldség. Feladatait nézve: amelyeket el tud végezni: szeletelés, aprítás és kockázás. A Santoku pengéjét és fogantyúját úgy tervezték, hogy harmonikusan működjenek azáltal, hogy a penge szélességét és súlyát a tang és a nyél súlyához igazítják. A Santoku kés dizájn Japánból származik, ahol hagyományosan Gyuto kést használnak hús vágására, Nakiri kést zöldségek vágására, Deba kést hal vágására.


Szeletelő kés

A szeletelő kés penge hossza, általában 18-26 cm. Szeletelésre, aprításra, alapanyagok: zöldségek, illetve húsok felkockázására ajánljuk. baromfihús, sültek, sonkák, főtt húsok vékony felszeletelésére szolgál. Sokkal vékonyabb a séf késnél, főleg a penge gerincénél. Ez által lehetővé teszi a húsok esetében a vékonyabb, pontosabb szeletek vágását. A pengék anyaga javarészt rozsdamentes acélból, szénacélból készülnek. Az egyik legkíválóbb szeletelő a Japán Global cég terméke. A Global egy japán márka. A Yoshikin gyárban (más néven a Yoshida Metal Industry Co. Ltd-nél ) gyártják termékeiket. Termékeik híresek az ikonikus tervezésükről, az új gyártási módszerekről és vágási teljesítményükről. A késeik pengéjének acélja kézzel kovácsolt! A híres Cold Steelnek és a Német Dicknek és a Fiskarsnak is vannak nagyon jó modelljeik.

Szúró kés

Ennek a típusnak a pengéje nem csak hosszú és hegyes, hanem erős és vastag. A pengék anyaga javarészt rozsdamentes acélból, szénacélból készülnek. Általában 15-18 cm, de van aki a hosszabbat szereti. A markolata biztonságos fogást nyújt a pontos szúrás érdekében. A kés 15 és 21 centis változatban is kapható. Fontos hogy ezt a típust mindig élesen és tisztán tartsuk. A Német Dick cégnek nagyon jó minőségű szúrókési vannak több féle méretben.

 


Csontozó kés

Ez a kés típus hegyes és keskeny pengével van ellátva. Fő feladata a csontok eltávolítása. Pengéje nagyon keskeny és hosszú, ennél a típusnál 12-17 cm is lehet. A pengék anyaga javarészt rozsdamentes acélból, szénacélból készülnek.A merev pengécsontozó kést: marha és sertés feldolgozásánál használják. A puhább, flexibilis pengét pedig a baromfi, illetve halak esetében választják előszeretettel. A Német Dick és a svájci Victorinox kések kimagasló teljesítményt nyújtanak csontozás terén.


 

Filéző kés

Hasonlóan flexibilis, azaz rugalmas, mint a csontozó kés. Pengéje keskeny és nagyon hosszú. A pengék hossza modellenként változó általában 10-30 cm között mozognak. A pengék anyaga javarészt rozsdamentes acélból, szénacélból készülnek. Ennek az eszköznek a segítségével könnyedén végigszelhető a halak bőre és gerince. Sokak pikkelyezésnél is ezt a fajta kést választják. Nagyon jó filéző kések vannak a Cuda, Marttini, buck és a Rapala cégnek.

Sonkaszeletelő kés

A szeletelőkések egy speciális típusa. Nagyon hosszú pengéje és lekerekített csúcsa van. Létezik vékony, illetve vastagabb pengével is. Ezt a fajta kést megfigyelhettük az utcai gyros-osoknál, vagy éttermekben is. Mivel vékony és rugalmas a pengéje, ideális a sonka szeletelésére. A pengék anyaga javarészt rozsdamentes acélból, szénacélból, készülnek. A konyhák nélkülözhetetlen kelléke. Ezzel a típussal lehet élvezni a könnyed és egyszerű szeletelés pillanatait!

Steak kés

Ezt a típust megfigyelhettük Steak házakban, éttermekben, mert az étkezés során használják. Feladata, hogy könnyedén felvágják a nagyobb, sült húsokat. Pengéjük általában rozsdamentes acél, vagy szénacél. A penge hossza 10-15 cm. Sok esetben félig vagy teljesen fogazott. A Fiskarsnak és a Francia Laguiole cégnek is vannak moder steak kései.

Kenyérvágó kés

Ez a típus egy teljes egészében fogazott kés. Pengéjük általában rozsdamentes acél, vagy szénacél. A penge hossza 15-25 cm. A penge kialakítása ideálissá teszi a kenyér vágását, zöldségek szeletelését.

 

 Hámozó kés

Ennek a késnek a pengéje hegyes és lefele ível. Gyakran dekorálják vele a köreteket, hámozásra, illetve gyümölcs szeletelésre haszálják. A penge kialakítás mint említettem ívelt. Így illeszkedik a kisebb zöldségekhez, gyümölcsökhöz. A penge hossza általában 5-10 cm rozsdamentes acélból, vagy szénacélból készül. Ideális köret készítési feladatok elvégzésére, mint a díszítő vágások vagy hámozás. A Fiskars cégnek van számos modellje.

Sajt kések

Ezeket a késeket, a különböző sajt típusok szeletelésére alakították ki. Pengéjük hossza emiatt változó 5-50 cm között található. Lágy, kemény és extra-kemény sajtokhoz. A lágy sajtok esetében a penge lyukas kialakítású, hogy megakadályozzák a sajt élre való tapadását. A kemény sajtvágó kések élesek és pontosak, gyakran kétágú hegyük van, hogy szúrni lehessen velük. A parmezán szeletelő kés ultrakemény vágáshoz alkalmas, pengéje rövid, vastag és széles. Ezekkel a késekkel nagyobb nyomással végezhető a vágás. Ezek a kések kétkezesek. Általában 40-50 cm hosszú a penge.


Paradicsom kés

Ez a tipus, egy kis kés fogazott pengével. Általában akkora, mint egy általános kenő kés, amivel találkozhattunk az iskola, vagy kórházak menzáján. Ideális a paradicsom kemény héjjának és puha húsának egyenletes vágására, cikkelyezésére. A penge hossza általában 5-10 cm rozsdamentes acélból, vagy szénacélból készül. Ideális köret készítési feladatok elvégzésére. Díszítésnél és hámozásnál is kiváló társ lehet a konyhában!

Bárd

Az éttermek, illetve a hentesek, húsfeldolgozók nélkülözhetetlen eszköze. Pengéjük kialakítása hatalmas és széles, általában, sőt főképpen téglalap alakú. A húsok szétdarabolására szolgál. A pengék kb. 14-24 cm hosszúak. A pengék anyaga javarészt rozsdamentes acélból, szénacélból készülnek.Súlyuk a penge nagyságától függően akár 400g-2 kg-ig is előfordul. Fő feladata a csontok és porcok szétvágása. A pengén lévő lyuk a kényelmes tárolás érdekében jött létre. Könnyedén fel lehet akasztani a falra. Nagy Istvánnak és az Ontario cégnek is vannak nagyon jó bárdjai.


 Bízom benne érdekesnek találták ezt a bejegyzést is!

A Webáruházunkban megtalálják a fent felsorolt termékeket: 

https://www.kesvilag.hu/konyhai.html

https://www.kesvilag.hu/filezo-halas.html

Köszönjük a megtisztelő figyelmet!

Késvilág Csapata!




2021. június 6., vasárnap

CJRB Ria modell bemutatása

A CJRB Ria, ahogy mostanában számos kés, egy OEM gyártóként régóta a szakmában lévő, de saját márkával csak néhány éve jelentkező cég terméke. Az Artisan Cutlery leányaként megfizethető áron kínálnak jó minőségű késeket. A Ria nevű modelljük is ezen elvek alapján készült, érdekes formavilágával, jó minőségű alapanyagaival vonzó alternatíva lehet azok számára, akik pénztárcabarát zsebkést keresnek. Vajon ez a kés teljesíti ezt a vállalást? A cikk cégére kiderül!

Műszaki adatok

Teljes hossz: 177mm 

Pengehossz: 76mm

Penge anyaga: 12C27

Penge vastagsága: 3mm

Markolat hossza: 100mm

Markolat vastagsága: 11mm

Markolat anyaga: G10

Tömeg: 72g

Zárszerkezet: Liner Lock

Külcsín

Szokatlan, mégis ismerős.Talán így tudnám leginkább leírni a CRJB Ria megjelenését. A karcsú, íves markolat a tövénél keskenyebb, majd kihasasodó pengével organikus benyomást kelt. Mégis van benne valami plusz, ami érdekessé teszi a formát. Talán az imént említett forma, talán a pengehosszhoz képest hangsúlyos markolat miatt érzem úgy,hogy részleteiben teljesen átlagos,összességében mégis különleges dizájnt kapunk. Az én példányom a színvilágával is ráerősít erre az érzésre. A jade G10 visszafogott ugyan, mégis elüt a néha unalmasnak tűnő fekete, vagy szürke anyagoktól. A színe mellett további játékosságot ad az enyhén áttetsző volta: megfelelő fénynél átsejlenek rajta az acél linerek könnyítést szolgáló lyukai. Érdekesség még a zsinórfurat megoldása is, az egyik távtartó látja el ezt a funkciót, bár méretéből adódóan meglehetősen korlátozottan.

Ha nagyon szőrszálhasogató szeretnék lenni, a méretes logót

én jóval diszkrétebbre cserélném, szerintem kicsit rombolja a kés eleganciáját.

Belbecs

Anyaghasználat terén a manapság átlagosnak mondható G10 markolatpaneleket kapjuk a 12C27 sandvik acél mellé. Ebben az árkategóriában ez teljesen rendben van, főképp, hogy a kidolgozás minősége kitűnőre sikerült. Belekötni nem tudok semmibe, szerintem a késen minden részlet rendben van.

Mechanikailag sem lehet okunk panaszra. A penge csukott állapotban középre zár, nyitva pedig tökéletesen stabil. A 

golyóscsapágyas tengelynek köszönhetően a működtetése is zökkenőmentes. Ugyanakkor mindkét műveletet szokni kell kissé. A nyitópöcök a penge csukott állapotban egy, a markolatban kialakított bemarásban helyezkedik el, és ugyanezen a szűkös helyen férünk hozzá a liner lockhoz is. Ezt nekem szoknom kellett kissé, és időnként még így sem sikerül elsőre kipöccintenem a pengét. Nagyobb kézméretű éltársaknak elképzelhető, hogy több problémát okoz ez a megoldás.Szerencsére ha arra van szükség, a csukott pengéhez könnyen hozzáférünk, így lehetőségünk van két kézzel, hagyományos bicska módjára is kinyitni a zsebkésünket.

CJRB Ria - Munka közben

Méreteiből és megjelenéséből adódóan a CJRB Ria szerintem egy átlagos használatra szánt edc folder, ami akár elegánsabb környezetben is megállja a helyét. Kipróbáltam, hogy miképp lehet vele dolgozni a szokásos, munkahelyi környezetemben.

Miután a gyári éle megfelelő volt, egyből belevághattam a kartonpapír, majd a pántolószalag darabolásába. A kés mindkét feladattal könnyedén birkózott meg az egyenes leélezésnek hála, mind a felületi vágásokkal, mind azokkal, ahol át kell hatolni a vágandó anyagon jól boldogult. A kissé szokatlan penge a méretéből adódóan a dobozbontásnál is remekül szerepelt, a mutatóujjammal a hegy közelében megtámasztva remekelt a finomabb munkák esetében is.

Következhetett a farigcsálás, amelyet én elsősorban az
ergonómia tesztelésére használok. Nem igazolódtak be a karcsú markolat miatti félelmeim: a kés fogása végig teljesen kényelmes volt számomra. Egyedül némi recézést hiányoltam a pengehátról, mert ugyan a G10-et ellátták egy leheletnyi textúrával, időnként egy kis plusz támasztéknak hasznát vettem volna.

Sokak számára elvárás, hogy az edc-re hordott zsebkésük étkezéskor is használható legyen, így én is kipróbáltam, hogy mit tud a CJRB Ria a konyhában. Persze nem egy komplett ebédet raktam össze vele, mert a folderek többségéhez hasonlóan itt is szűk keresztmetszetet jelent a méret. Kisebb munkákra ugyanakkor jól használható: ha almát kell szeletelni a gyereknek, vagy kolbászt kell karikázni, netán egy süteményhez kell hozzávalókat aprítani, számíthatunk rá.

A teszteket követően a kés még használható munkaéllel bírt. A 12C27 természetesen távol áll a mai csúcsacéloktól, de ebben az árszegmensben teljesen korrekt anyag, és a fenése sem túl bonyolult. Ami egyedül nehézséget okozhat itt, az a pengeforma, de kis gyakorlattal ezzel sem lesz gondunk.

 

Hordhatóság
Egy negatívum és sok pozitívum jellemzi e téren a CJRB Riát. Kialakításának köszönhetően csak jobb oldalon, heggyel fent állásban tehetjük zsebre ezt a zsebkés, és a liner lock kialakítása miatt is jobbkezeseknek ajánlom.

Minden más szempontból tökéletesen hordható a zsebkés, mind a
tömegét, mind a 80mm alatti pengehosszát, mind a karcsúságát figyelembe véve. A jó idő közeledtével fontos szempont lehet, hogy vékonyabb anyagú nadrágokkal is működik, sőt, akár hölgyeknek is ajánlom, az ő jellemzően kis zsebben ellátott nadrágjaikkal is kompatibilis ez a folder.

Külön kiemelném a klip kialakítását is: a deep carry, süllyesztett klip süllyesztett csavarfejekkel olyan megoldás, amit sok prémium zsebkés is megirigyelhet.

Összegzés

Az utóbbi évek trendjeiből kiindulva szerintem nem lepek meg senkit azzal, ha azt mondom, a CJRB Ria teljesíti a bevezetőben felvetett vállalását. Kedvező áron kapunk remek minőséget és bár ez a kés sem hibátlan - szerintem nem létezik olyan -, aki ebben a stílusban gondolkodik, mindenképp érdemes vetnie rá egy pillantást. Ahogy megszokhattuk, ez a modell is többféle verzióban elérhető, különböző színek és anyagok közül választhatjuk ki a céljainknak leginkább megfelelő darabot. Nekem kifejezetten tetszik a micartás modell, sajnos, ott jóval magasabb árcédulával találkozunk. Az is igaz persze, hogy az acélban is kapunk némi pluszt, az a modell ugyanis porkohászati acéllal készül.

                                        

Alternatívák:

Olcsóbban: Ruike P662-B https://www.kesvilag.hu/ruike-p662-b.html



Drágábban: Kershaw Leek https://www.kesvilag.hu/kershaw-leek---olive-drab-1660ol-2439.html

 



Amennyiben kedvet kaptok valamelyik kés beszerzéséhez, ne feledkezzetek meg a Késvilág által nyújtott árgaranciáról sem! https://www.kesvilag.hu/argarancia

A tesztelést és a cikk megírását nagyon köszönjük Vaszilijnek!