Fejsze vagy Tomahawk?

Most, hogy még a túraszezon közepén járunk, szeretnék egy-két hasznos infót megosztani veletek, annak tekintetében, hogy mi is kerüljön a hátizsákba, ami az egyik legfontosabb felszerelést érinti...
A kék sarokban bemutatom a fejszét, a piros sarokban pedig a Tomahawk foglal helyet.

 Piros


                                              Kék

                   
                                       
Mindkettőnek hosszúra nyúlt múltja van az eszközhasználat történetében.
Ebbe most nem szeretnék belevágni!:-)
Annál inkább, abba viszont igen, hogy nyilván nem kellene a fél házat magunkkal cipelni egy néhány napos kirándulásra vagy túrára. Biztos többen is velem együtt tapasztaltátok már, ha egy kiruccanás során visztek magatokkal egy személyt és az az egyed esetleg nő nemű, akkor fel nem fogható mennyiségű táska, szatyor kerül a kocsiba a bepakolásnál szembe állítva a te egy kis csomagoddal vagy hátizsákoddal. Esetleg ha rá is mersz kérdezni, hogy mire is ez a töménytelen mennyiségű cucc és mi van a csomagokban, a válasz csak ennyi: "drágám, csak a legfontosabbakat pakoltam el".
Na jó semmi gond, éppen beférünk...és te is már eltetted az egyik sarok képviselőjét:-)
No, de melyiket is? Hááát ez sokszor azon múlik, hogy mire is szeretnénk használni, milyen jellegű a kiruccanás. Esetleg egy hétvégi csatába indulunk?
Félre a tréfát, mire is jó a piros sarok képviselője a Tomahawk, és milyen előnyei vannak?
A Tomahawk nyele általában egyenes, hengeres és rövidebb mint a baltáé. Kompaktabb, kisebb helyen elfér. Kialakítása és súlypontja miatt rendszerint könnyebb és jobb dobni mint a fejszét.
Pengéje borotvaéles, alkalmas kisebb fák feldarabolására és megtisztítására. A fej túloldala nem feltétlenül hegyes, van belőle tompa kalapácsfej verzió is. Én egy könnyedebb, rövidebb túra során inkább ezt preferálom, hiszen legtöbben nem egy hétvégi dzsungelharcot szeretnénk megnyerni. A tompa fejű kialakítás segít megőrizni a szerszám jellegét és akár egy szeg vagy egy sátorvas leverésnél is hasznos lehet.

                                                                                  

Aki tehát egy kisebb szerszámot szeretne amivel, jó fát darabolni, nem szeretne sok súlyt cipelni vagy akár egy kicsit a célba dobásba is szeretne belekóstolni, annak mindenképpen a Tomahawk-ot javaslom. Ráadásul maga az eszköz is /szerintem/ jobban néz ki és többféle kialakítású verzió elérhető!
A kék sarok képviselőjét annyira talán nem is kell bemutatni, már csak az elterjedtsége miatt sem, ugyanis itt Európában több ezer éves hagyománnyal bír. Erdészek, favágók el nem maradhatatlan eszköze. A hétvégi szalonnasütésnél vagy a téli tüzelő feldarabolásánál is jól jöhet egy belőle. Kialakítása sokféle lehet, de a nyél többé-kevésbé mindig ívelt. A  foka jellemzően lapos "inkább szerszám, mint fegyver kinézetű". Méretben ebből is sokféle elérhető. A görbített markolatkialakítás miatt sújtásra alkalmasabb, mint a Tomahawk, ezért vastagabb, keményebb fákat sokkal könnyebb feldolgozni. Viszont a súlypont elhelyezkedés miatt sokkal nehezebb dobni.

                                                                                

Általában a fej vastagabb és nehezebb, mint a piros sarok képviselőjének, ezért ha számít a súly is, akkor jól meg kell gondolni melyiket visszük magunkkal.
Mindenesetre mindkettőnek van előnye és hátránya is, jó ha tudjuk előre hová megyünk, mennyi időt töltünk el és a környéken milyen fákkal találkozunk.
A választást viszont mindenképpen oda bíznám. Apropó: Túlélés.
Biztos sokan láttátok már, és egyre elterjedtebb, hogy kést használnak különböző videókban favágáshoz. Elképzelhető, hogy egy két kés ki is bír néhány helyzetben egy egy ilyen szituációt. Viszont ne dőljünk be mindennek és ha nem muszáj ne tegyük tönkre, /esetleg csak játékból vagy mert egy videóban ezt láttuk és egyben maradt/ vagy törjük el a késünket. A kés alapvetően vágásra való /a faragás az más mert nem ütöd/. Favágásra inkább használjuk tehát, azt, amit arra találtak ki. Jó vadászatot...:-)

Fejszéket és Tomahawk-okat itt találhatsz:  https://www.kesvilag.hu/baltak-fejszek.html

A damaszkolás kialakulása

Maga az eljárás és az így készült pengék az alábbiak szerint terjedtek el Magyarországon: a damaszkolt, damaszkuszi acél, damaszt vagy damaszk penge. A Damaszkolás, réteges kompozit eljárással való elkészítés (piled composites).

A damaszk acél híres a sajátos és speciális belső szerkezetétől. A damaszk kések két, vagy három fajta acélból, váltakozó, rétegelt eljárással állnak elő. Az egyes rétegek mereven kapcsolódnak, és a legeltöbb esetben úgynevezett kovácsolt hegesztéssi módszerrel álnak ösze. A damaszk késeket 100-500 réteggel gyártják. Különböző acélok kombinációjával elérik, hogy felhasználják az acél legjobb tulajdonságait. Gyakran erős magas széntartalmú acélt kombinálnak lágy, alacsony szén-dioxid-tartalmú acéllal. Az így előállított damaszkuszi penge jellegzetessége a keménység és kopásállóság, valamint a töréssel szembeni ellenállás. Ezek a kiváló tulajdonságok nem az egyetlen előnye a damaszt acélnak.

Az ilyen acélból készített pengének a felszínén jellegzetes gyönyörű erezet található, ami többféle mintázatú lehet: sráf, felhő, örvény, esőcsepp, mozaik stb. Minden ilyen minta teljesen eredeti, nehéz két ugyanolyan mintázatú damaszk kést találni. A damaszk kés tulajdonosának számára nagy dózisú luxus érzést eredményez. Ezek a luxus damaszk kések nem csak a férfiak dominanciáját mutatja meg, hanem ügyes háziasszonyoknak is lehet a konyhájában egy teljes gyűjtemény a szép damaszt késekből, hogy a főzés nagyobb örömnek számítson.

A damaszkolás a La-Téne időkben kezdődött.

 

A La-Téne korszak és kultúrája:

Terjeszkedésük egyik korai állomása Svájc területe volt (az ókori Helvetia). A régészek, a La Téne svájci faluban felfedezett fontos lelőhelyről nevezték el az ókori kelta népek közös műveltségét La Téne kultúrának. E korszak az i. e. V. századtól időszámításunk kezdetéig datálható. Erre az időszakra esik a kelták európai expanziója (legismertebb példája rennus Róma elleni hadjárata i. e. 391-ben.) A korszakot korai és kései La-Téne korszakra osztják, végét a kelták részbeni, Római Birodalom általi leigázása jelzi.

 

Anyagok és elkészítés módjai:

Lágyvas (C<0,2wt%) és acél (C>0,2wt%) lapokat felváltva helyeztek egymásra, majd a tömböt kovácshegesztéssel hozták anyagzáró kapcsolatba. Szemben a korabeli vaskohászat primer termékével a vasbucával, az így kapott rúdban már egyenletesebb volt a karbon eloszlása, illetve a nagymértékű átkovácsolás miatt az éles bemetszést okozó salakzárványok is felaprózódtak. A kezdeti réteges kompozit készítés célja elsősorban a mechanikai tulajdonságok javítása volt, nem pedig a díszítés. A damaszkolás technológiája akkor fejlődött ki az egyszerű réteges kompozit készítésből, amikor foszforvasat (P>0,1wt%) kezdtek felhasználni a réteges rudak elkészítéséhez. Ezeknek a rudaknak a mintázatát többnyire további megmunkálással (megcsavarhatták őket a hossztengelyük körül, levághattak vagy forgácsolással anyagot választhattak le róluk a hosszuk mentén, stb.) különlegesebbé, maratással pedig láthatóvá tették. Annak ellenére, hogy a legtöbben még ma is úgy gondolják, hogy lágyvas és acél rétegek eredményezik a mintázatot, már az 1980-as években kiderült, hogy a damaszkoláskor kizárólag kétféle, foszforvas+lágyvas vagy foszforvas+acél anyagpárosításokat használtak. Damaszkolással első sorban kardpengék magja (amelybe a vércsatorna volt bekovácsolva) készült, mégpedig vagy teljes szelvényében, vagy pedig lágyvas vagy acél magra rétegelt szalagok rákovácsolásával. A kardok központi magja általában maga is több damaszkolt rúd sokféle kombinációban történő kovácshegesztésével készült, amelyben a rudak általában hét rétegből álltak. Ehhez a központi maghoz két oldalról a kard élét szintén kovácshegesztéssel hozták anyagzáró kötésbe. Kardpengék esetében a damaszkolást (főként csavart mintázattal)a II. század végétől a X-XI. század fordulójáig használták, főként az északi germán népek (norvégok, dánok, angol-szászok, stb.). A kardnak kivételes szerepe volt a fegyverek között, a harcosnak lehetőleg karddal a kézben kellett meghalnia, ha a Valhallába akart jutni, elvesztése pedig valóságos tragédia volt. Ezeknek az igen nagy becsben tartott kardoknak a mintázata is komoly, már -már mitikus szerephez jutott; rendszerint kígyók tekergőzésére, sárkány erőt adó leheletére asszociáltak róla. A damaszkolt kardpengék jellegzetes kialakítását az ábra mutatja:

Kardpengék, amelyek több damaszkolt rúd vagy szalag és az élek kovácshegesztésével készültek. A központi mag készülhetett teljes szelvényében (felül baloldalon) rétegelt vagy egy magra rákovácsolt damaszkolt szalagokból (felül jobboldalon). Csavarással és anyagleválasztással kialakított mintázat (alul).

A három legfontosabb középkori vasötvözet:

-Lágyvas: Kevés karbont de egyéb ötvözőket vagy szennyezőket nem tartalmazó vasötvözet. A karbontartalom legfeljebb 0,2wt%. Nem edzhető. Az angol arhceometallurgiai szakirodalomban „wrought iron”.

-Acél: Nagy karbontartalmú de egyéb ötvözőket vagy szennyezőket nem tartalmazó vasötvözet. A karbontartalom legalább 0,2wt%, de általában 1wt% -nál nem nagyobb. Edzhető. Az angol arhceometallurgiai szakirodalomban „steel”.

-Foszforvas: Nagy foszfortartalmú, kevés karbont (és esetleg arzént) de egyéb ötvözőket vagy szennyezőket nem tartalmazó vasötvözet. A karbontartalom legfeljebb 0,2wt%. Nem edzhető. A foszfortartalom 0,1wt% nál nagyobb. Az angol archeometallurgiai szakirodalomban „phosphoric iron”. 

 

/A foszforvasat első sorban díszítő kovácshegesztésnél használták./

A felület kikészítése maratással

A damaszkolással készült pengék felületén, a mintázatot az előzőleg fémtisztára csiszolt felület savval történő maratásával tették láthatóvá. Egy korábbi kutatás maratási kísérletei során felmerült a kérdés, hogy melyek voltak a középkorban ismert savtípusok.

A kénsav („vitriol” -H2SO4) már az ókori Európában is használatos volt.

A salétromsav (HNO3) középkori ismertsége párhuzamos lehetett a kénsavéval. Mindkettő tudományos igényű beazonosítását Abū Mūsā Jābir ibn Ḥayyān (kb. Kr. u. 721 –815. latinosan Geber), a mai Irán területéről származó arábiai tudós, polihisztor , alkimista nevéhez szokás kötni. Geber műveiben találkozhatunk többek között olyan kémiai technológiák korabeli megfogalmazásával, mint a lepárlás, kristályosítás, pörkölés, elgőzölés. Kísérletező munkássága mutatkozik meg abban is, hogy a kénsav, salétromsav, sósav (HCl), citromsav (C6H8O7) és borkősav (C4H6O6) „felfedezése” mellett ő adta meg az aranyat oldó „királyvíz” (aqua regia) három rész sósavat és egy rész salétromsavat tartalmazó receptjét. Az európai írásokban ugyanez a 13. századi Pseudo -Geber néven emlegetett (az elnevezés nem véletlen), ismeretlen alkimista műveiben (Summa perfectionis magisterii) jelenik meg, leírva azt is, hogy a királyvizet kénsavban oldott szalmiáksó, ammóniasó (salammoniacum, NH4Cl) segítségével állították elő.

Az ecetsav (CH3COOH) az ókorban és a középkorban közismert volt. Az orvoslásban többek között fogfájás ellen, vérzés megállítására és sebek fertőtlenítésére használták, míg a gasztronómiában élelmiszerek ízesítésére , befőzésére és tartósítására.

A csersavról (C14H10O9+ 2H2O) Teophilus Presbyter (kb. 1070 –1125) De diversibus artibus című munkájában olvashatunk. Egy tintakészítési receptben lejegyzett növény, a Ligna Spinarum egy tüskés fafajtát jelöl, melynek kérgében magas a csersavtartalom.

A „rozsdaátalakítóként” is ismert foszforsav (H3PO4) (amely a vöröses-barna rozsdát (Fe2O3) fekete ferro-foszfáttá (FePO4) alakítja) szabad állapotban a természetben nem található meg, de sói gyakoriak. Erős oxidálószer, mint pl. a salétromsav, ami a foszfort foszforsavvá alakítja.

Bízom benne, önöket is elvarázsolta ez a fantasztikus rész és e gyönyörű penge kidolgozás. Az biztos, hogy vásárlóink körében még a mai napig nagy érdeklődésnek örvend maga az eljárással készült kések, bicskák és balták.

Damaszk pengével ellátott termékeinket megtekinthetik

az alábbi linken:

https://www.kesvilag.hu/kulonleges-damaszk-kesek.html

A Sjambok története

Tisztelt Olvasóink!

Üdvözlöm önöket ebben a bejegyzésben. Egy számomra lenyűgöző, hatékony önvédelmi eszközt szeretnék bemutatni. Bízom benne önöknek is tetszeni fog. 

A Sjambok, vagy más néven "Litupa" egy nehéz, bőrből készült ostor. Ez a leghatékonyabb alulértékelt önvédelmi fegyver. Hagyományosan viziló, elefánt vagy orrszarvú bőrből származik, de mára már csak műanyagból készítik. 



Az állat bőrét egy  0,9-1,5 méteres hosszúságú csíkra vágták.Ezt a szalagot, ezután a kúpos-hengeres alak eléréséig, hengerelési módszerrel érték el.
Az így kapott ostorra jellemző az egyszerűség, rugalmasság és tartósság.


A mai klasszikus Sjambok, szintetikus polimer anyagból, puha és kényelmes Kray-Ex markolattal készül, amely a fonott bőrhöz hasonlít. 

Mivel teljes egészében szuper kemény polimerből készül. Hihetetlenül tartós, sőt az időjárási körülményeknek is ellenáll, ellentétben a hagyományos bőrből készült Sjambokkal, ami az időjárásnak köszönhetően törik, repedezik, illetve penészedik.



A Cold Steel cég, tovább fejlesztette a hagyományos Sjambokot, Peter Mueller közreműködésével. 

https://www.kesvilag.hu/cold-steel-sjambok-95smb-42-1661.html 


 


A Dél-Afrikai rendőrség, nagy előszeretettel használja, ezt a nagyon félelmetes, gyors és pontos fegyvert. 

 

A Sjamboknak sokféle felhasználási területe volt, de a legfőbb, a szarvas marhák terelése. Még a mai napig is szívesen használják a pásztorok erre a célra. 

 A Sjambokok széles választékban elérhetőek, különböző anyagokból, hosszúságból és  vastagságból. 

Hihetetlenül hatékony fegyver például a kígyók elpusztítására, kutyák vagy más támadások elhárítására.  

Mint, ahogy a képen is látszik, igen hatékony fegyverről beszélünk, melynek használata igen látványos sérüléseket eredményez. El kell hogy ismerjem, ez a fegyver tökéletes társ lehet farmra vagy akár tanyára.


Köszönjük a megtisztelő figyelmet!

A Késvilág Csapata

https://www.kesvilag.hu/