2013. június 21., péntek

Gigászi késgyártók bűvöletében...avagy hogyan lesz a bábból tündöklő PILLANGÓ!




Régi idők emléke ez is. Történt egyszer egy Stuttgartban megrendezett ásványbörzén, hogy a kiállító termek  és a hosszú asztalsorok közt sétálva a látottak és a tömeg forgatagába beleszédülve, s talán a sors keze által vezérelten beléptem egy addig ismeretlen csarnokba. Meglepetésemtől csak az örömöm volt nagyobb!
Úgy gondoltam ez maga a csoda! Hiszen egyáltalán nem ezért utaztam ide és  íme egy nem várt ajándék az élettől! Ebben a másik helységben egy időben az ásványkiállítással  késkiállítás és vásár került megrendezésre. Itt szembesültem  a nyugat európai késművesség színvonalával először, ahol nem törték meg a szakma folyamatos fejlődését. Annak ellenére sem volt csekély a meglepetésem, hogy tudatában voltam az országunk akkori elszigeteltségével és az ipar majd minden területén érezni lehetett a lemaradást.

 Ettől kezdve több időt töltöttem az akkor még felfedezetlen késvilágban, késparadicsomban, mint az ásványbörzén. Hosszas nézelődés válogatás majd hezitálás után megvásároltam első Magnum márkájú késemet 80 márkáért, ami az akkoriban megszokott magyar fizetésekhez képest irdatlan magas összegnek számított.
Az árával nem is dicsekedtem senkinek. Magnumommal a zsebemben nagyon boldognak éreztem magam!
Végre! Van egy igazi színvonalas bicskám. A pengéje 440C acélból készült mely akkortájt modern korszerű anyagnak számított. Ma is sok gyártó használja. Még mindig nem avult el! Nyele laminált zöldes színű fából készült. Gyönyörű alpakka Magnum feliratú  süllyesztett felségjelzés a nyélben. Nagyon tetszett! Meg is tartottam vagy harminc évig! Balga módon a vásárlást követően azt hittem ezzel véget is ért a régtől kísértő vágy mardosó üressége, mely egy "TÖKÉLETES"  kés utáni vágyból táplálkozott. Természetesen nem így történt!

Nem tudom  milyen mélységből nyeri tápanyagait a gyűjtőszenvedély? Az biztos minden emberben felfedezhető kisebb nagyobb mértékben. Van aki bevallja van aki nem. Én azt gondolom értékmentő, értékteremtő, értékmegőrző szerepe miatt e tevékenység hasznos és nélkülözhetetlen a társadalom számára. Hány és hány alkalommal ismétlődött meg a történelem folyamán, hogy a megrögzött, fanatikus gyűjtők ajándékaikból, hagyatékaiból indultak el és nőtték ki magukat ma már elismert, nagyra értékelt, nem utolsó sorban óriási látogatottsággal bíró népszerű közgyűjtemények múzeumok. Oly sok nemes példa van!

Amire később magam is rájöttem! Egy kés nem elég! Még a szimpla gyűjtőszenvedélytől mentes otthonokban sem tudnánk egy késsel mindent megoldani. Gondoljunk bele a vágási feladatok sokaságába!
A gyártók, készítők válasza az a sokfélesége a késeknek, amit napjainkban tapasztalhatunk. Könnyen belátható nagyon is helyénvaló ez a nagy választék! Milyen nehézkes is lenne egy szalonnázó bicskával bozótot vágni, s ha megfordítjuk mennyire körülményes lenne a bozótvágóval apró falatokat hasítani a szalonnából! Egyik sem lehetetlen vállalkozás, ugyanakkor mennyivel könnyebb a feladatot azzal az eszközzel végrehajtani, amit pont arra terveztek! Vágni, aprítani, darabolni pedig kell! Minden nem megy a fogunkkal.
Emellett mindegyiknek  megvan a maga szépsége, haszna, ritkasága, netán művészi értéke. És ezen nem változtat sem a földrajzi fekvés sem az idő!

Tehát a választék  ma már óriási! Nem egyszerű eligazodni a különböző stílusú, különböző formájú, más más kultúrákban legyártott  fixkések, zsebkések kavalkádjában. Ki tudná összeszámlálni hány egyéni gyártó van a világon és ezek hányféle szellemiséggel érik el ugyanazt a célt? - a vágás művészetét! És vajon ezek hányféle anyagból készülnek? - az obszidián pengétől a modern acélig? Továbbá hányféle anyagot használnak a nyél elkészítéséhez a biztos és kényelmes fogás érdekében?

Sok sok válaszra váró kérdés, amely felmerülhet az érdeklődőben és a vásárlóban, ha minőségi, tartós, funkcionális, eszközhöz szeretne jutni. Kicsit egyszerűbb a helyzet a nagy és ismert késgyártók esetében, hiszen ezekből lényegesen kevesebb van, mint a piciny egyszemélyes, vagy pár fős manufaktúrákból. Persze néha pont ezek a kis családi vállalkozások  adják a szakma krémjét. Esetenként ezekből lesznek a gyáróriások. Nézzünk erre egy példát!




Az egyik legnagyobb és legelismertebb késgyártó a világon és személyes kedvencem a Benchmade
cég. Nézzük hogyan bontogatta szárnyait a pillangó és mivé fejlődött napjainkig! A báb időszak nagyon rövid ideig tartott. Mindez köszönhető az elnök vezérigazgató cégalapító  LES DE ASSIS-nak akinek a fejében majd a tervezőlapon megszületett a "BALISONG" azaz a pillangókés! Talán még mindig sokak előtt nem ismeretes, hogy a márka pillangót ábrázoló logója mely összefort a Benchmade márkával erre vezethető vissza. A Benchmade története valójában 1979-ben indult Kaliforniában a már korábban emlitett "Balisong" késsel.  A Benchmade cég eredeti "Balisong" modellje 1979-ben elnyerte a penge magazin év kése diját.

Ettől kezdve a pillangó szárnyalása töretlen 2009-re már 150 főt foglalkoztat és 11000 négyzetméteres csarnokban folyik a munka! A Benchmade folyamatos növekedése során mindig híres volt az ultra finom kidolgozásról a felhasznált anyagok mindig az adott időszak csúcstermékei! Természetesen a finom és tökéletes kések előállításához mindig az elérhető legmodernebb gépeket használják! A végső sikerhez minőség ellenőrzés is szükséges, ami náluk igen szigorú csak a legprecízebben megmunkált és összeállított kések kerülhetnek a kereskedőkhöz, illetve a végfelhasználókhoz! Nagyon sok híres késtervező dolgozott a cég keze alá az elmúlt évek folyamán ami tovább növelte a cég ismertségét és elismertségét!
A teljesség igénye nélkül: Warren Osborne, Mel Pardue, Mike Snody, Bob Lum, McHenry&Williams. Ez a legutóbbi tervező és késgyártó család többek között arról is nevezetes, hogy ők fejlesztették ki a Benchmade számára az úgynevezett AXIS zárszerkezetet, ami a világ legelismertebb szakemberei szerint is a világ legjobb zárszerkezete!! Ezért aztán az lenne a meglepő, ha nem utánoznák több kevesebb sikerrel más késgyártó cégek. A pereskedést pedig úgy tudják "megúszni", hogy egyrészt más a zárszerkezet neve, másrészről pedig apróbb változtatásokat eszközölnek az alapötleten miközben a lényeg nem változik.

Nemrég beadta a derekát a magányos farkas is a csodálatos  egyedi késeket gyártó LONE WOLF cég. Úgy tűnik mindenestől bekebelezte a  Benchmade gyár ami voltaképpen jót tett neki hiszen így még magasabb színvonalon történik a gyártás! Egy utolsó személyes megjegyzés a végére . Az egyik legszebb   legtökéletesebb kés a világon /nálam a top háromban van/ az Osborne által tervezett Benchmade  940-es modell aminek a formavilágát ha minden nap nézegetem sem tudom megunni. Az évek során sokféle acélból és sokféle anyagból készült nyéllel készült limitált példányszámban, de az eredeti darab ami a megjelenés után sokáig hiánycikk volt 154CM acélból, T6-os nyéllel készült zöld színben!
A már említett AXIS zárszerkezettel.


2013. május 15., szerda

Ismerkedés a vas és acél világával....

 3.rész


Valakitől egykoron azt hallottam, minden ember gyermekkori vágyait szeretné megvalósítani felnőtt korában. Megsokszorozott erővel abban az esetben, ha ezek a vágyak különféle okokból beteljesületlenek maradnak.

Ám mi van akkor, ha olyan sokrétű érdeklődési  körrel rendelkezik valaki, hogy évtizedeket igényel csak egyet megvalósítani ezek közül? Sajnos, pillanatnyilag amire futja az időnkből azt megvalósítjuk, amire nem jut idő az után sóvárgunk. Volt illetve van is egy Piramis dal, ami a két élet utáni vágyról szól! Kevés!

Ha gyorsan összefoglalnám azokat a tevékenységeket, amik érdekelnek minimum 10 életre lenne szükségem! - Most hirtelen! - De ne legyünk kishitűek, ha szeretnénk valamit kívánni az legyen a maximum! Célozzuk meg az ÖRÖK életet, s attól kezdődően nincs ok a panaszra!

Mire vágyik egy gyermek? Mindenre! Az egészséges gyermeknek szinte kielégíthetetlen tudásszomja van. Ezért kérdez és kérdez fáradhatatlanul! De nem csupán mentális éhsége van, materiálisan is kíváncsi. Szeretné megfogni, megtapogatni a körülötte lévő különböző tárgyakat.

Már nagyon korán birtoklási vággyal is rendelkezik! Ráadásul a minden, mentálisan és fizikailag is lehetőleg azonnal kell! Ebben a korban nagy felelősség terheli a szülőket, nevelőket! Hogyan férkőzzenek egy gyermek lelkéhez oly közel, ami pontosan elég a megfelelő mértékű  formáláshoz, viszont elég távol tőle, nehogy sebeket ejtsenek rajta?

Mekkora tudás, milyen mértékű felkészültség és mennyi időre lenne szükség a gyermeki lélek megismeréséhez?  Ezért még a legoptimálisabb esetben is  maradhatnak a legsötétebb eldugott helyeken, bezárt ajtók mögött frusztrációk, rejtett vágyak, ami kihatással van a felnőtt korra!

Talán ideillik egy különös sebgyógyítás története,  a gyermekkoromból. Fafaragás közben sikerült egy cirka egy centiméteres sebet ejtenem az egyik ujjamon az éppen ekkor hazaérkező 10 évvel idősebb unoka testvérem egy gyors, kitűnő és fájdalommentes gyógymódot ajánlott, majd látva tapasztalatlanságomat mielőtt átgondolhattam volna, gyorsan végre is hajtotta "a tömködjünk konyha sót az eleven sebbe " módszert!
Az eredmény? Ma is látszó forradás és valóban gyors sebgyógyulás! Csak a fájdalommentesség nem volt igaz! Nagyon nem!

Gyermekkorom egyik nagy vágya volt egy igazán szép bicska. Emlékeim bugyraiból felrémlik a vásárban kikuncsorált  kicsiny bugylibicska képe.

Bár ez a kép már oly halvány ...nem tudnám pontosan felidézni, milyen is lehetett és sajnos a sorsa is a múlt sötét homályába merül.

Nem sajnálom  - tudom -  rettenetesen "gagyi" volt. Erre nagy biztonsággal emlékszem!
 
             Ilyesféle lehetett.

Valahol  mélyen volt bennem egy abban a korban nem megértett igényesség. Az 1960-as években járunk. Szinte mindenből hiány van.

A kis magános vállalkozók elnyomva, háttérbe szorítva. Mindent a közösbe, mindent a közösségért! Építsünk panelházakat, gyertek a gyárba, TSZ-be dolgozni! Kötelező nyelv az orosz, kisdobos, úttörő, KISZ tag lehettél /pontosabban kötelező volt/ később pedig párt tag! Hiánygazdálkodás folyt!

A vasfüggöny mögül csak a kiválasztottnak adatott meg  néhány szép kés, vagy zsebkés behozatala. Persze hazánkban nem veszett el teljesen az igényes, tradicionális magyar bicska gyártása! Volt aki azokban az időkben sem engedett az enyhe, vagy néha erős nyomásnak és nem adta be a derekát.
Nem hagyta magát gyárba "záratni"! Mégis a többség kényszerből engedett az erős szocialista államhatalom nyomásának.  A magyar kézművesség álomba szenderült és hosszú Csipkerózsika álmából még nemrég kezd felébredni, ami nem könnyű, hiszen közben generáció váltás történt és sok helyen megszakadt az apáról fiúra szálló mesterség átadás lehetősége.
Az ismertetett nehézségek ellenére, kezd a szakma erős lábakra találni és itt ragadom meg képzeletben minden tehetséges, dolgos késgyártó szakember kezét, hogy nagy tisztelettel elismerésem fejezzem ki áldozatos, küzdelmes tevékenységük elismerése képen!

A vasművesség az i.e. 8. század második felében kezdett kialakulni a Kárpát-medencében. A bronzkor záró szakaszának is nevezhetjük. Ebben az esetben is, bár valószínűleg nem lehetett számottevő meg kell említenem az űrből hulló vasmeteoritokat, amivel a legkorábban megismerkedhetett az ember.

Jellegzetes vasmeteorit !
                                            

Ez a meteorit bizony alkalmas a megmunkálásra lehet belőle különféle használati eszközöket készíteni!
Késeket is!  Gyűjtőknek a mai időkben is készítenek meteoritből  késeket! Igazi Unicum!

A vaskor egy régészeti korszak, ahol könnyen belátható módon ugrásszerű fejlődésnek indult a mezőgazdaság, az ipar, a fegyvergyártás, a tudomány. E "modern" és sokoldalúan felhasználható anyag térnyerésével! Fontos kihangsúlyozni ez a fejlődés a mai napig tart! Újabbnál újabb acél típusok megjelenésével egyre sokoldalúbb és nélkülözhetetlen anyaggá vált  a vas és az acél!
A kezdetleges vaskohók még kis gödrök voltak a vasércet faszénnel izzították fel. A szén redukálta a vasércet, ezzel eltávolította az oxigén tartalmát. Ezek a gödrök egyre nagyobbak lettek, majd később  agyagbélést kaptak, természetes huzattal gondoskodtak a tűz ápolásáról. Az előállított termék csekély mértékben olvadt meg és a kis hőmérséklet miatt a szén alig ötvözte a vasat. E művelet során az ércből egy salakkal erősen szennyezett acélszerű anyagot nyertek.
Kovácsolással távolították el a salakot, melyet ezután acélként lehetett felhasználni. Aztán a kemencék mérete nőtt és már bőrtömlővel gondoskodtak a levegő befúvásáról. Ezt nevezzük bucakemencének, amit évszázadokig használtak! Valószínűleg elsőként a gyepvasércet használták fel ezekben a kezdetleges "kohókban".

A gyepvasérc ásvány gyűjtői szemmel nem túl szép ásvány. Nincs is helye egy igényes gyűjteményben. Esetleg egy tematikus kiállítás kapcsán tájékoztató jelleggel szokták kiállítani. Manapság is gyűjthető ásvány! Viszont vannak igen szép, reprezentatív ásványai is a vasnak. Ilyenek a sziderit, goethit, magnetit, pirit, markazit... A piritet nevezték a "bolondok aranyának", mert könnyen összetévesztette őket a gyakorlatlan szem az arannyal! 
 
 Egy szép pirit kristály csoport!




Igen megint felszínre került  az ásványgyűjtői múlt, ami hosszú ideig gyötrő űrt hagyott maga után, sokáig hiányzott a kutatás és gyűjtés izgalma a felfedezés öröme! A gyűjtő szenvedélyes, semmihez sem hasonlítható öröme, ha felkutatott megszerzett egy sokszor félelmetesen ritka és csodálatos szépségű ásványt!
Aztán az idő csak folyt kérlelhetetlenül és lassan beláttam nincs két, sem tíz, sem örök életem....
Az elmúlt időt és a történteket, ami maga az életem, fejezetekre oszthatnám, amiből nagyobb terjedelmű rész az ásványokkal való foglalkozás. És már nem haragszom  magamra, sem a sorsra, minden úgy volt szép, és jó a maga idejében helyénvaló, ahogy megtörtént. Szívemben megmaradtak a kalandok, a lázas töprengéssel és tervezéssel teli esték, éjszakák a feledhetetlen gyűjtőutak, túrák. A családom  megértő segítsége az eredményes munkához!

S ha tisztáztuk miből lesz a vas és az acél, felmerülhet a kérdés: mi mindenre használják a mai  korban?
Ennek a felsorolására nem vállalkozom. Az biztos, hogy az ipar nélkülözhetetlen nyersanyaga lett. Gondoljunk csak az autó gyártásra, vagy az építőiparra!

Minden mindennel összefügg! Bizonyos szakterületek szorosan, mások kevésbé! Az ásványok világa pedig mindig szoros kapcsolatban állt és áll az emberiség történelmével és történetével! Igen a kések is ásványokból "születnek"!

A kések iránt érdeklődőket változatlanul nagy szeretettel és különféle egyénre szabott akciókkal, különleges pontrendszerrel várjuk  a  http://www.kesvilag.hu/  webáruházban!
Személyesen a Debreceni Malompark Üzletközpont első emeletén található Catana Minőségi Ajándékok boltjában!









2013. május 11., szombat

Tovább a fejlődés országútján !

Köszöntöm kedves olvasóimat!

 2.rész

Tovább haladunk az eszközhasználat vonalán, azon a bizonyos országúton, ami napjainkig vezet. Talán máris észrevehető volt, hogy nem kívánok mindenféle használati eszközről írni, hiszen akkor könyvbe illő terjedelme miatt nem ezen a fórumon kellene foglalkozni vele. Megtették ezt már néhányan előttem, akik sokkal jobban értenek az íráshoz és a történelemhez is. Ezért újra a saját szemszögemből szeretnék néhány gondolatot átadni remélve, hogy lehet találni a sorok között érdekességet.

Elsősorban a kések azok az eszközök, amik nemes egyszerűségükkel, mai napig nélkülözhetetlen voltukkal lenyűgöznek. Nem beszélve azokról a késekről, amelyek már művészi alkotásoknak számítanak. Ne feledkezzünk meg azokról sem, amit kizárólag ékszer boltokban árulnak és nem mentesek a drága anyagok felhasználásától sem, mint az arany, vagy a drágakő! Ilyenek pl. a William Henry stúdió által megteremtett csodálatos darabok. Volt szerencsém egy pár példányt a kezembe fogni, megcsodálni, de sajnos nem sokáig, mert mind megrendelésre érkeztek.

Mondhatjátok, hogy a nagyjából 2,4 millió évtől  i.e. 4500- ig tartó óriási időszakot túlzottan röviden összefoglaltam az előző írásomban. Lenne még mondanivalóm, viszont a sürgősség ereje mozgat ... eljutni a modern acélokig. Azt azért még feltétlenül megjegyzem kiegészítés képen, hogy napjainkban is felhasználnak minőségi kések gyártásához - elsősorban a nyelekhez - ásványokat, csontokat, kagylókat, fosszíliákat, amit mind, mind nagyra értékeltem ásványgyűjtőként. Egyik legimpozánsabb anyag ebben a kategóriában a mamut agyar.
         
Ebben a részben a bronzkorról szeretnék beszélni  - ahogy szoktam -  kizárólag a saját "szemüvegemen" át. Nem tudom figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy ásványgyűjtői korszakom kiemelkedően fontos ásványai, azok a terméselemek /termésréz/ és ásványai voltak, amelyek elsősorban Rudabányához kötődtek.

Meghatározó szerephez jutottak életemben a Rudabányai gyűjtőutak és túrák. Ezek a túrák és gyűjtések több mint harminc évvel ezelőtt történtek. Már akkor is bezárt volt az ércbánya, így jobb hiányában a meddőhányón kapargáltunk, ami nem volt szokatlan, ellenben annál fáradságosabb. Igaz, akkor még fiatalon nem éreztem fáradságot, amikor azt csináltam ami érdekel.

Ellenben az igazán szép darabokhoz nem így jutottunk hozzá, hanem emberi kapcsolatok révén. Érdekfeszítő, izgalmas órákig, napokig való könyörgés vezetett eredményre a féltve őrzött kincsek megszerzéséhez. Akkori anyagi lehetőségeim nem voltak túl fényesek, jól jött a szülői segítség!

termésréz foto 
Így néz ki egy Rudabányai termésréz

Szerintem gyönyörű! Kihagyhatatlan tény, amit el kell mondanom Rudabányával kapcsolatban: Rudi a Rudapithecus hungaricus típuspéldány beceneve a Rudabányán elsőként előkerült, beazonosított ősi főemlősfaj alsó állkapocs töredéke négy ép zápfoggal.

A csontdarabot Hernyák Gábor a bánya főgeológusa találta 1965-ben. Kérdezhetnétek, mi köze van a termésréznek az ember eszközhasználatához? Nagyon sok!

Bár a Wikipédia szerint a bronzkor egy régészeti időszak, ami arról nevezetes, hogy talán a legtöbbet fejlődött a fémmegmunkálás. A természetes úton felszínre került érctartalmú ásványokból a réz és az ón kiolvasztásával, majd ötvözéssel jutottak el a bronzig. Nos én ezzel nem értek egyet, mert szerintem először a természetes úton előkerült terméselemeket kezdhették el felhasználni!
Persze volt a terméselemek között arany is, ami szép ugyan, de az abból készült kés bizony könnyen kicsorbult. Nem így viselkedik a termésréz!

Az első ember, aki megtalálta elgondolkozhatott rajta: ez meg milyen anyag lehet? Aztán a természetes kíváncsiság arra ösztönözte, hogy megismerje ennek az új anyagnak a tulajdonságait. Talán elkezdte kalapálni egy kővel, s rájött, hogy ez az anyag  könnyen alakítható, formálható.
Szerszámokat, fegyvereket, késeket lehet belőlük kialakítani, sőt, a mechanikai behatás még keményebbé, ellenállóbbá tette. A következő lépcsővel a primitív kohászattal nem kívánok foglalkozni.

                                                Jellemző megtalálási körülmény!

                                                 Bronzkincsek Tályáról
                                                 
 

Bronz kard, kések stb. Erdélyből

 
Korunkban is nélkülözhetetlen, már nem is olcsó fém a bronz. Kicsit a szerepe változott meg. Felhasználási területe annyira széleskörű, hogy tényleg csak a legfontosabbak közül néhányat említek meg: ilyen a szobrászat, harangöntés, gépészetben fogaskerekek, csapágyak, villamosvezeték ... és még mindig felhasználják a késnyelek készítéséhez  is. A tradicionális magyar bicskák gyártásánál is nélkülözhetetlen.

Akit esetleg megérintett, vagy kedvet kapott a kések mai világának a megismeréséhez, személyesen a Debreceni Malompark Üzletközpontban, az első emeleten lévő Catana Minőségi Ajándékok Boltjában találhat kedvére való és kézzel is tapintható darabokat. Vagy a nemrég megnyílt késvilag webáruházban nézegethet, vagy esetleg vásárolhat különféle vágó eszközöket, késeket, bicskákat, kukrit, machetét, ám a hölgyekre is gondolva található minőségi manikűr felszerelés is.                                                                                  
Mindenkit szeretettel várunk mindkét helyen!
                                    


.

             
                                                     


2013. május 1., szerda

Az intelligens ember használati eszköze a kezdetektől ....napjainkig!





                   Köszöntöm kedves Olvasóimat!
1. rész

A bevezető után  szeretnék egy pár gondolatot megosztani a kezdetekről.

Szeretnék mélyen a gyökerek alá nyúlni, de nem kell félni nem tudományos értekezés lesz, hanem egy összefoglaló az emberiség eszköz használatát illetően, ami nem lesz mentes a személyes érzelmektől sem.

Az őrületbe tudnak kergetni azok a tudósok, akik úgynevezett  "primitív" emberekről publikálnak.
Hogyan is lehetne primitív bármilyen korban az ember?
Tudtátok, hogy testünkben 100 000 000 000 000  sejt van?
Ugyanakkor egyetlen sejtünk annyira bonyolult, hogy csak a DNS utasítások egy kb. 600 oldalas könyvben férnének el. Azokon a helyeken ahol nem  "tombol" a modern civilizáció nem boldogtalanabbak az emberek!
Sőt a kutatások az ellenkezőjét állítják! Nem vagyok a fejlődés ellen, de figyelni kellene a fenntartható jövőre. Meggyőződésem szerint az eszközt készítő, majd használó ember intelligens voltát nem lehet megkérdőjelezni!
A jobb felső sarokban  obszidián kések láthatók. Ez aztán az igazi csemege, ebben találkozik a múlt a jelen és a jövő! Találkozik bennem is a volt ásványgyűjtő /ám csak szunnyadó/, vagy nevezhetjük tünetmentes szakasznak is, mert szerintem az igazi gyűjtőszenvedéllyel megáldott ember olyan, mint egy drogos, azaz sohasem lesz gyógyult/ a késmániás énemmel.

Múltról azért beszélek, mert igen régen, akár több millió éve is keletkeztek ásványok, melyet az adott korban már használtak is az akkor élők.
Jelenről azért, mert velünk vannak használjuk őket, esetleg gyűjteménybe helyezzük..........
Jövőről pedig azért, mert még nagyon sokáig használni fogjuk őket.
Ráadásul a keletkezési folyamat nem áll meg. Minden korban keletkezik vulkanikus üveg és addig ez így is marad, amíg ki nem hűl a bolygónk.

Érdekes, hogy a szívsebészetben és szemészetben még mindig nélkülözhetetlen, mert semmilyen anyagot sem lehet olyan élesre fenni, mint az obszidiánt, ezáltal a használata gyorsabb gyógyulást eredményez!

Hazánkban Magyarországon nagy mennyiségben a Tokaji hegységben található. Napjainkban is gyűjthető ásvány. Még érdekesebb az a tény, hogy az ősidőkben export cikk volt az obszidián, valószínűleg értékes csereeszköz lehetett.
Ennek eredményeképpen az egész országban, sőt még azon túl is találunk a Tokaji Hegység környékéről származó megmunkált, vagy nem megmunkált obszidián darabokat.
A megmunkált darabok főképpen penge, vagy nyílhegy töredékek.
Kissé furcsa látvány a nyitott szemmel járó alföldi embernek az eső után csillogó obszidián látványa a szántóföldeken.

A képen szereplő obszidián kés napjainkban készült.
Szeretnék egy ilyet birtokolni! Nagy örömömre szolgálna, ha a múltunkat ismerő Magyarság rájönne, erre az alig ismert tradíciónkra.
Főleg, ha felfedeznék az ebben rejlő szépséget, de akár megélhetési lehetőségeket is! Ezek a csodálatos múltidéző, de napjainkban is kitűnően használható eszközök reneszánszukat élik; például Cseh országban, vagy az USA-ban.

Egy biztos a http://www.kesvilag.hu/  és a CATANA Minőségi Ajándékok Boltja támogatja a kezdeményezést és partner mindenféle megoldásban, ami előre mozdíthatja ezt a projektet!!








 

                                                                                         

2013. április 30., kedd

A blog létrejöttének célja!

                                              Kedves Olvasóim!
Bevezető 

Köszönöm megtisztelő figyelmeteket! 

A Blog létrehozásának az volt a célja, hogy azokról a tevékenységekről /hobbikról/ osszam meg gondolataimat, érzéseimet, amikről úgy gondolom, hogy erre érdemesek. 
Néha távoli évek emlékei sodródhatnak a mába, amitől reményeim szerint érdekesebbé, színesebbé, személyesebbé válhat a mondandóm.


Talán nem tartozik közvetlenül a lét fenntartásához és sokaknak furcsa, nehezen emészthető lesz, amikor késekről,  horgászatról, ásványokról, esetleg múltról, történelmünkről  elmélkedek: nem ritkán  titkolatlan szenvedéllyel.
De szerintem ezek is életünk részét képezik, sőt kifejezetten ezek a tevékenységek jelentik a "fűszert" a mindennapok  viharai között.
Természetesen az a szerencsés és irigylésre méltó ember, akinek a hobbija a munkája. Ergo sohasem dolgozik. Mert a munka felemelhet, de ha nem szereted meg is ölhet!
Bár nem árt tisztázni senkit sem tudok jobban tisztelni, mint azokat az embereket, akik véres verítékkel "dolgoznak" ....fizetésért?!
Egyik szenvedélyem a kések ......egyszerűsége, múltja,  jelene és a jövője is ámulatba ejtő!
Csodálatos világ, amit sajnos sokan nem ismernek eléggé; pedig ha jobban belelátnának, bizony sokan elcsodálkoznának sokféleségén, szépségén és sokszor művészetén!

Ezért a teljesség igénye nélkül ezen a fórumon szeretnék igazi csodákat bemutatni, de előtte még néhány szót ejtek az előzményekről.

Reményem szerint élménydús, változatos és tesztekben is  bővelkedő beszámolók lesznek!