2016. július 29., péntek

Az utolsó kép a csatamezőn: Gladius

Az i.e 1.200-as években jelentek meg az első vasból készült eszközök, de a bronzkardokat felváltó vaskardok csupán az i.e. 8. századtól váltak széleskörűen elterjedtté. Akkoriban a korszak legismertebb kardforgatói a Kelták voltak, akik gyenge minőségű vaskardjuk ellenére is térdre kényszeríttették Európát és a fél Ázsiát.

Kezdetben a vaskard kedveltségét, nem a jobb használhatóságának, sokkal inkább olcsóbb beszerezhetőségének köszönhette, kielégítve a tömeges igényeket. Az olcsóbb vas legnagyobb hátránya a bronzzal szemben, a rozsdásodása volt. A kelta kardkovácsok ebben az időben még nem ismerték a penge hűtésével, kovácsolásával kombinált edzését, ezért kardjuk a harc közben gyakran megcsavarodott, elgörbült, melyet a harcosok a földre helyezve talpukkal, vagy a térdükön egyenesítettek ki.
Az i.e. 6-5. századból előkerült görög és római kardok alakjukat tekintve a kelták kardjára emlékeztettek, de a pengéjük már jóval edzettebb, harcállóbb volt. A görögök 50-60 cm hosszú kardjuk a XIPHOS.
 
Ennek a kardnak a kétélű pengéje a háromnegyedénél volt a legszélesebb és elkeskenyedő hegyben végződött. A bal karjuk alatti kardtartó övön hordták,  







 






és általában csak akkor használták, ha a fő fegyverük a lándzsa a közelharcban használhatatlanná vált. A kétélű kard legnagyobb ókori felhasználója és fejlesztője a római hadsereg volt, mely a környező népek (görögök, kelták, spanyolok) legjobb kardgyártási hagyományainak átvételével, különböző harci körülményekhez adaptált kardformákat fejlesztett ki.

A két jellegzetes kardtípusuk közül a gyalogos harcosok egy hosszabb, kb. 75 cm hosszú kardot, a SPATHA-t használták.




















A lovas katonák által használt GLADIUS volt az ősibb (vélhetően spanyol eredettel) és a kb. 55 cm-es kardhosszával a legrövidebb. 
A Gladius, eredetileg Spanyolországban élt kelta törzsek kardjairól lett mintázva és a Római Légió által lett átvéve. A hosszú, egyenes, tömzsi penge fullánkosan kegyetlenül hegyes vége sokaknak „az utolsó kép maradt a csatamezőn”, mint ahogy a címben is szerepel. 

A gladius a római legionariusok és gladiátorok szúrófegyvere volt. Az alliai csata után kezdték alkalmazni a római légiókban; tömegesen a második pun háború után terjedt el. A hispán mintájú, kétélű rövid kard vasból kovácsolt, széles, egyenes pengéjére (markolat nélkül kb. 63 cm hosszú, kb. 6 cm széles) masszív hosszanti gerincet kovácsoltak. A pengét vagy a markolatot gyakran feliratozták (Libertas, Honos, Spes, Iustitia, stb. szavakkal). Markolata fából vagy (elefánt)csontból készülhetett, amelyet a pengétől egy lapított gömb alakú markolatvédő választott el. A markolat végét egy szintén gömb formájú markolatgomb zárta le.

Használata:

A gladius leginkább szúrásra és hárításra volt alkalmas, vágásra kevésbé használták.

Használati metódusa: A nagyméretű, szorosan egymás mellett tartott pajzsaik (scutum) között szúrtak előre és felfelé a legionariusok.
A mozgó pajzsfal így egyfajta darálóként funkcionált a szemben álló, általában a rómaiaknál könnyebben felfegyverzett ellenféllel szemben. A pajzsok közötti és mögötti, könnyebb mozgathatóság is indokolta a lovassági fegyverekhez képest jóval rövidebb hosszt.A markolatgombot közelharcban szintén használták ütésre.
A római közkatonák vállszíjon (balteus) vagy derékövön (cingulum) viselték, méghozzá a jobb oldalukon, mert a kard elég rövid volt ahhoz, hogy jobb kézzel így is könnyen előránthassák. 
 A fegyverzetet a bal oldalt, külön vállszíjon hordott tőr (pugio) egészítette ki.
A gladius szóból alakult ki a gladiátor (kardforgató) elnevezés, ami arra utal, hogy a játékok elterjedése idején az arénaharcosok többsége gladiussal küzdött. 








  Fegyvernemek differenciálódása után a gladius főként a nagy pajzzsal védekező gladiátorok (secutor, myrmillo, hoplomachus) fegyvere lett.
A dimacherisek pedig, két gladiust forgattak. A római legionáriusok harci felkészítése szakszerű, és rendszeres gyakorlással történt, melyekhez fakardokat is használtak. A gladius mintájára készült a gladiátoriskolákban gyakorlásra használt fakard, a rudis (rudius), 
 amely egyúttal a (győztesként) elengedett gladiátorok felszabadításának jele is volt.



A Cold Steel a régi idők és a gladius áldozatainak emlékére alkotta meg és ruházta fel modern külsővel eme történelmi gyöngyszemet.”



Cold Steel "Gladius":

Teljes hossz: 650 mm
Penge hossz: 450 mm
Penge vastagság: 2,8mm
Penge anyaga: 1055 szénacél
Markolat: Polypropylene
Súly: 0,51 kg
Tok anyaga: Cor-Ex, gyöngyvászon

http://www.kesvilag.hu/products/cold-steel-gladius-machete-97gms-1660.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése