2021. január 21., csütörtök

                                                      Miért kerül ennyibe?

Nem fogok sokat szakmázni, ezt szögezzük le!

  Remélhetőleg így nagyobb részét megtartom a nyájas olvasóimnak! Szakmáztunk már eleget, szinte minden bejegyzés töményen ekörül forgott!

Több mint harminc év a kereskedelemben, ebből 16 év a kések világában! Hogyan lehet ezt ilyen sokáig csinálni? Persze, hogy magam is késmániás vagyok! Csak így érdemes! Közhely ugyan, de ideillik! "Ha a hobbid a munkád, sohasem dolgozol egész életedben!"

Számtalan szép és kellemes emlék fűződik a szakmai múltamhoz. Ezeket az emlékeket természetesen elsősorban a vásárlóinkkal való kommunikáció generálja! Ezekből a sok esetben igen hosszúra nyúló beszélgetésekből alakulnak ki a rendszeres látogatások. 

Több esetben őszinte barátságok! De még ennél is több az érdekes,

sokszor mulatságos történet, aminek tanúja, illetve részese lehettem az elmúlt évtizedekben!

Azt gondolom, a jó eladó lehetőleg kedves, segítőkész, megértő, őszinte,  jól bánik a szavakkal és a vevőkkel egyaránt! Szakmailag felkészült és ha nincs is pszichológiai végzettsége, valamilyen szinten annak is kell lennie!

Na igen, de hol találunk ilyen eladót? 

Mondhatnám nagyképűen, hogy nálunk a boltunkban a Késvilágnál  https://www.kesvilag.hu/     

Azért nem merem ezt kijelenteni, mert sajnos mindannyiunknak vannak jobb és rosszabb napjai....

Habár, ezt sohasem szabadna éreznie a vásárlóinknak..., de mi is emberből vagyunk, és nyilván ez nem minden esetben sikerül tökéletesen, de törekszünk erre!

Gyakran előfordul, már boltba belépés pillanatában a következő megjegyzés:

 Évek óta keresek egy késboltot, maguk mióta vannak itt? 16 éve válaszolom! "Az nem lehet! Én minden nap járok erre, de sohasem láttam önöket!"

 Pedig mi nyitva vagyunk mindig a hét minden napján, azaz még vasárnap is! Erősítem meg a fenti állításomat.

Egy ideig még folytatja a duzzogást, majd rátér látogatása valódi okára! "Kéne egy kés, vagy nem is, inkább egy bicska"! 

Jó helyen jár, válaszolom! Mégis milyen bicskát szeretne? Méretre, típusra, márkára való tekintettel?

Összezavarodik! Mert ilyen sokféle van kérdezi? Igen, tessék körbenézni, több száz bicska van a vitrinekben! 

"Na kérem, akkor mondom: "Bicska legyen  és Ócsó! - úgyis elhagyom vagy ellopják".

Innentől kezdve megy a türelemjáték és a végeérhetetlen eszmecsere a minőségről, árakról, stb.!

A konklúzió? Vannak olyan vásárlók, akiknek teljesen mindegy a származási hely, vagy az, hogy milyen anyagokból készül egy vágóeszköz. A lényeg, hogy vágjon és lehetőleg kéznél legyen amikor szükség van rá!

Ők okosan addig nyújtózkodnak, ameddig a takaró ér! 

Ugyanakkor nap, mint nap szembesülünk azokkal a többféleképpen megfogalmazott kérdésekkel, melyeknek a lényege: "Mi kerül ennyibe ezen a bicskán?"

Erre többféle előre átgondolt válaszom is született: A kérdező habitusából már tudnom kell, ő a  rövid, vagy a hosszabb magyarázatot igényli! 

A rövidített változat így hangzik: Azért, mert egy elismert megbízható márka, igényes acél pengével!

A hosszabb verzió, amikor próbálkozok párhuzamot felállítani más ipari termék és a kés között!

Mint minden hasonlat egyik sem tökéletes, ugyanakkor legtöbbször hasznos (amennyiben van fogadókészség) tud lenni a különböző, de főleg a magasabb árak megértésében!

Sokszor használom az autókkal való összevetést! 

Minden esetben előrebocsájtva, hogy egy autó sokkal bonyolultabb, összetettebb, szerkezet egy késnél vagy egy bicskánál!

Evidens a személyautók esetében is, hogy bizony igen sokféle márka, típus, létezik!

A kések esetében, még ennél is több! Óriási a választék, több ezer gyártó, sok százezer típusa közül választhatunk!

A párhuzamnál maradva. Hogyan választanék személyautót?

 Én a következő szempontokat venném figyelembe:     

-Márka azon belül a típus

-Milyenek a felhasználási szokásaim

-Gyártási év esetleges limitált széria

-Amortizáció, értéktartás

-Praktikusság, funkcionalitás

 -Tesztek, extrák

 -Ár

 Nagyon hasonló elvek alapján választanék magamnak zsebkést is. Egész biztosan én sem, és azok a kedves meglévő és leendő vásárlóink sem tévedhetnek el a hatalmas választék dzsungelében, amennyiben a fent említett irányelveket helyezik előtérbe!

Mi sem egyértelműbb, hogy a tapasztalt késbarátok, ezen ismeretek tudatában már céltudatosan látogatnak el hozzánk! Ezek a vásárlók, a pénztárcájukhoz mérve választanak a kínálatból, figyelembe véve az összes fent említett szempontot! Természetesen a kések esetében az egyik legfontosabb paraméter: a penge anyaga! Talán itt sántít legjobban az autós hasonlat! Ám ha ezen átugrunk, az sem túl nagy hiba, mert a többi kritérium és a magasabb ár, óhatatlanul is emeli a penge minőségét is!

És vannak persze gyűjtők is, akik sok esetben még tőlünk is jobban értenek a késes szakmához, mint mi.


 

Őket vérbeli szenvedély hajtja (mint minden gyűjtőt) gyakran töltenek el több időt a mérlegeléssel és választással. Sok esetben káprázatos gyűjtemény birtokosai! Igen, ezek a "szakemberek" óriási rutinnal választják ki azokat a limitált, vagy már nem gyártott modelleket, amik befektetésnek is kiválóak!

 Vannak olyan típusok, amiknek az ára szinte minden évben megsokszorozódik!

De akkor mi a válasz az ár kérdésére? Mi határozza meg egy kés, bicska árát?

Nos ugorjunk neki az autós példánál maradva, de nem minden pontját részleteiben vizsgálva!

A márka: Gondoljunk csak bele, mekkora különbségek vannak az autógyártók árai között!

Természetes, hogy valamilyen mértékben a márka is árazva van.

A felhasznált anyagok minősége! Nem mindegy pl.: miből készül a karosszéria. Standard autók karosszériája általában acél lemezekből épül fel. Drágább, netán luxus autók esetében, pedig alumíniumot, vagy karbont használnak! Ne is beszéljünk a többi igen drága anyagokról, amiket még ezenfelül használnak fel az autógyártásnál. Hiszen már megállapítottuk: az autó sokkal bonyolultabb szerkezet.

 Szeretnék gyakorlatias  maradni! Emiatt ettől a ponttól kezdve két kérdést részben összekapcsolok. Egyszerre próbálok válaszolni az ár és a termékválasztás összetett és bonyolult kérdéseire!

Tesztek: Érdemes ezeket is megnézni, de mindenkit óva intenék,

hogy minden tesztet és videót komolyan vegyen, mert nagyon megtévesztőek tudnak lenni! Ez külön megérne egy blog bejegyzést!

Sokan még a filmekben látott trükköket is komolyan veszik! Jó példa erre a ráejtett selyemkendőt átvágó szamurájkard! Inkább a "lézerkard" lenne erre képes, szoktam volt mondani.... jegyzem meg enyhe iróniával.

Praktikusság, funkcionalitás

Igen, ezzel kellett volna kezdenem! 

Jó ha tudjuk mire szeretnénk használni a késünket, hogyan szeretnénk azt tárolni, esetleg hordani! Ehhez mérten tudunk tanácsokat adni!

Értéktartás: 

Ez a szempont, már inkább csak a gyűjtőknek számít!

ÁR:

Elérkeztünk hát az utolsó, és sok esetben a legmeghatározóbb tulajdonsághoz az árhoz!

Miért kerül ez a kés ennyibe? ismétlem e blog címét! Nagyon bízom abban, hogy részben, vagy egészben már megválaszoltam ezt a kérdést!

Azért még néhány gondolatot megosztanék a könnyebb megértés végett!

 Tisztázzuk! A prémium acél nem lehet olcsó! Amennyiben egy elismert márkának már nem gyártott, limitált kiadású modelljét választjuk, akkor ebben az esetben már szinte biztosan luxustermékről beszélhetünk. Nem is beszélve az egyedi kézművesek:

pl. Bojtos Árpád művészi színvonalú faragással és több esetben drágakövekkel díszített késeiről, amiknek az árai akár több tízezer dollárt is elérhetik. Ezek igazi gyűjtői csemegék! Ha valaki mégis elad egy régebbi modellt, azért szó szerint "verekedés" van és nem győznek egymásra licitálni! Ugyanakkor, ez is az a kategória, ami befektetésnek is kiváló! Így talán jobban érthető a kések árainak nagymértékű differenciáltsága.

Nem tudok elmenni szó nélkül a Japán Rockstead kések mellett! 

https://www.kesvilag.hu/gyarto/187 

Maximalista lévén ez a gyártó a kedvencem! Minden termékük tetszik, de nem ez a lényeg, hanem a TÖKÉLETESSÉG! Egyetlen más gyártó sem nyújtja ezt a fanatikus precizitást, s már-már futurisztikus és szenvedélyes tökéletességet! Azoknak a kedves érdeklődőknek, gyűjtőknek ajánlom, akik hozzám hasonlóan vágynak a mai technikával előállítható legprecízebb, legesztétikusabb termékekre!              

Befejezésül néhány jó tanács kés vagy bicska vásárláshoz!

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egy jó kés nagyon megkönnyítheti, illetve meggyorsíthatja a munkafolyamatokat. Megfelelő használat mellett kevésbé balesetveszélyes, mint egy szokvány minőségű életlen eszköz és nagyon sok energiát spórolhatunk meg vele. Sokan azt gondolják, ha vesznek egy középkategóriájú, vagy egy felső kategóriájú kést, aminek az acélja jobb, modernebb, akkor az örökké fogja tartani a gyári élét (lásd "önélezős" kés, mint marketing fogás), pedig ez nem teljesen fedi a valóságot. NINCS olyan kés, amit ne kellene karbantartani, megélezni. Összességében a magasabb árfekvésű kések minden fontos tulajdonságukban többet tudnak olcsóbb társaiknál, és sokkal éltartóbbak. Mindenképpen megérik azt a magasabb összeget, amit fizetünk értük! Nem szabad abba a hibába esni, hogy a minőség helyett a mennyiségre helyezzük a hangsúlyt. A jó vágószerszám az egyik legfontosabb dolog az ember életében! Megfelelő kés nélkül nem lehet jól dolgozni. Ha valami pofásan néz ki, profinak tűnik, de aránytalanul olcsó, kezdjünk el gyanakodni, mert sajnos az minden bizonnyal annyit is ér. A jó kés pengéje nem hajlik, nem törik ki a markolatból a penge néhány hónap után, tovább tartja az élét, és sokkal könnyebb megélezni. Az igazán profi kést egyszer kell megvenni az életben, és ha szakszerűen használjuk, élezzük, tároljuk, egy életen át ki fog szolgálni minket!


Vásárláskor vegyük a kezünkbe, próbálgassuk, imitáljunk vele pár vágó mozdulatot. (Persze csak óvatosan, ne az eladó orra előtt :-) / Egy kés kiválasztásánál az is fontos szempont, hogy a használója mennyire tartja kényelmesnek. Legyen jó fogása a markolatnak, ne legyen túl nagy a súlya, és legyen megfelelő a súlyelosztása. Akkor vegyük meg, ha tényleg rááll a kezünkre! 

Minőségi késeinket ne tartsuk egy zsúfolt fiókba bedobálva, mert az egymáshoz verődő eszközeinknek gyorsan kicsorbul az élük, valamint komoly karcok keletkezhetnek rajtuk. Egy mágneses fali késtartó, vagy egy késtartó fablokk révén megnövelhetjük kedvencünk élettartalmát és épségét!


 Megtalál bennünket: Debrecenben a Malompark Üzletközpont I. első emeletén lévő boltunkban vagy a webáruházunkban :